Olvasandó: Zsoltárok 73
Kiemelt ige: Zsoltárok 73,21-24
„Ha keseregne a szívem, és sajogna a bensőm, akkor olyan ostoba és tudatlan volnék veled szemben, mint az állat. De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz.”
A 73. zsoltár szerzője Ászáf. Ő az éneklést vezette a templomban, ma talán azt mondanánk, hogy kántor volt. Azzal kezdi az imáját, hogy dicsőíti az Urat: „Milyen jó az Isten Izráelhez, a tiszta szívűekhez!” A folytatás megdöbbentő: „De az én lábam majdnem megcsúszott, kis híján elestem jártomban.” Hogyan? Miért bicsaklott meg hitében? Azért mert látta a sok szenvedést és igazságtalanságot a világban, maga körül. Hogyan lehetséges az, hogy az istentelen, hazug csalók jobban boldogulnak, mint azok, akik Istenben bíznak? Miért van az, hogy nekik jobban megy? Hiszen gazdagok, nem érik őket csapások.
Ezzel szemben, őt az istenfélőt, annyit baj éri. Úgy tűnik, hogy hiába féli az Urat. „De én hiába tartottam tisztán a szívemet, hiába mostam kezemet ártatlanságomban, mert csapások értek mindennap, fenyítések minden reggel.” 13-14 Valami hasonlót élt ál Jeremiás próféta is, amikor így kesergett: „Igaz vagy, Uram, ha perlek is veled. Hadd beszéljek veled mégis az igazságszolgáltatásról! Miért szerencsés a bűnösök sorsa? Miért boldogulnak mind, akik csalárdul élnek?” Jer. 12,1 Nem ezt látjuk ma is? Nem úgy van-e napjainkban is, hogy akik ölnek, még vagyont is szereznek, mint Áháb?
Milyen különös is az ember, mindig a másikat nézi. Nem is lehet nem észrevenne azt, ami körülöttünk történik!
Amíg a zsoltáros Istent dicsőítette, Neki adott hálát, minden más volt, de amint az embereket kezdte megfigyelni, megbicsaklott hitében. Mint Péter apostol, aki addig volt képes a vízen járni, amíg az Úr Jézusra nézett, de amint a nagy hullámokra tekintett, süllyedni kezdett.
Mi most Ászáfot nem megítélni akarjuk, hanem tanulni tőle. Megtanulhatjuk, hogy azt, ami a lelkét nyomta, azt Istennek mondta el, mint Anna, aki kiöntötte a szívét az Úr előtt. Úgy ő is odaállt a hatalmas Isten elé, és tőle várta a választ. Uram, te azt mondtad, hogy éljek becsületesen, de most mégis azt látom, hogy ez nem éri meg. Elmondta őszintén, ami a szívében volt. Istentől várta a segítséget, Hozzá kiáltott, mint egykor a süllyedő Péter: „Végül elmentem Isten szent helyére, és megértettem, hogy milyen végük lesz.” Isten jelenlétében két dolgot értett meg:
1. Mi lesz a vége azoknak, akik Isten nélkül, sőt Ő ellenében élnek: „Bizony, sikamlós talajra állítottad, és pusztulásba döntöd őket!”18. Milyen igaz az, amit Jézus így tanított: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg.” Lk. 12,15b
2. Felismerte azt, hogy számára a legfontosabb az élő Isten közelsége. Élete az Ő kezében van elrejtve: „De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz.” Amíg a világ csak a pillanatnyi örömöknek él, csak magának gyűjt és nem Isten szerint gazdag, addig a mi életünk el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben: „De nekem olyan jó Isten közelsége! Uramat, az Urat tartom oltalmamnak. Hirdetem minden tettedet.” 28 Igen, az Ő jelenlétében élek, életem ideje az Ő kezében van, végül pedig ott leszek, ahol Ő van. Ámen.
Mészár István
lelkipásztor, Akli, Aklihegy
<<< “Tégy értelmessé Igéddel!” – 2024. június 21.“Tégy értelmessé Igéddel!” – 2024. június 23. >>>