Olvasandó: Zsoltárok 104
Kiemelt ige: Zsoltárok 104,31-33
„Dicsőség legyen az Úrnak örökké! Örüljön alkotásainak az Úr! Tekintetétől reszket a föld, érintésétől füstölögnek a hegyek. Éneklek az Úrnak, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, amíg csak leszek.”
A 104. zsoltár olvasásakor, a Teremtés csodái között tanulmányi kiránduláson érezhetjük magunkat, ahol Eget és Földet, állat- és embervilágot megjárva és megláttatva Isten Lelke vezet körbe; és haladás közben egyre többet tudhatunk meg a teremtés működéséről, működtetéséről és céljáról. De a kirándulás végső céljaként egyre többet tudhatunk meg: a Teremtés Alkotójának személyéről, bölcsességéről és elgondolásáról is. E tanulmányi sétán Isten Lelke alkalmazkodik a mindenkori ember befogadó képességéhez (pl.: az ókori ember tudásához való alkalmazkodás figyelhető meg a korabeli képek alkalmazásánál – a világosság, mint palást, felhő, mint kocsi, szél, mint szárny stb.). Mint amikor a felnőtt, egy járni tanuló gyerekkel együtt sétál és alkalmazkodik a kicsi lépteihez és tempójához. Isten is így alkalmazkodik hozzánk és így veszi fel a mi tempónkat (mert Istennek le kell lassulni a mi nano-technológiát és mesterséges intelligenciát alkotó és világűr felé rugódozó képességeinkhez is…; e viszony elfogadásához alázat kell, amit oly nehéz felvállalnia és megélnie a képességeire és alkotásaira büszke embernek…).
A kegyelem egy különös formája az, amikor Isten alkalmazkodik hozzánk (amikor az Atyai szeretet- és üzenet formáját a mi szociális jellemünkhöz és kihívásainkhoz igazítja; pl.: azért viselhetőek a keresztjeink, mert annak a súlyát és alakját a mi teherbíró képességünkhöz és életformánkhoz igazítja). Mert a cél: az Isten üzenetének és szeretetének hozzánk való eljutása. A bennünket körülvevő teremtett világ, a maga létével, mindenki számára érvényesen, a legáltalánosabb bizonyságtevője a Teremtőnek. De a magunk bűn miatti deformációja miatt, az Isteni hozzánk igazított magyarázó körbevezetés nélkül, a Teremtésben bár megismerhetünk mechanizmusokat, de célt nem; megismerhetünk létkérdéseket, de létválaszokat nem; megismerhetünk alkotói szükségszerűséget, de Alkotót nem. Ezért, az ismeret mértéke, egyenesen arányos az alázat mértékével. Mert az ismeret önmagáért történő halmozása agyon nyom, de az ismeret Lélek általi rendezése értelmessé tesz.
A 104. zsoltárban, a Teremtésben minket vezető Lélek, hozzánk igazítottan mutatja be a teremtés 1) értelmét és 2) célját:
1. A teremtés, Isten szeretetének tárgya. Mert „Isten a Szeretet” (1Jn4,8). S a szeret lényegéhez tartozik, a szeretet irányultsága (nincs önmagában való szeretet, csak irányított szeretet van: valakit/valamint szerető szeretet). Tehát a szeretet lényegéből adódóan, az valamilyen irányban kiárad. Ezért a szeretet létlényegéhez tartozik, a szeretet irányát meghatározó tárgya. Amelyet a szeretet önmagáért, vagy megkeres, vagy megteremt. Tehát a szeretet létezése: mechanizmus. A szeretet létmechnamizmusa: a teremtés (mint előállás) és folyamatos teremtés (mint tökéletesítés, a szeretet/szeretett kapcsolat megélése által). Ezért, a Szeretettel azonos és Önmagát kiteljesítő Boldog Isten (1Tim1,11), megteremti a teremtést, a maga kiteljesedő örömére (pl.: a cethalat, hogy azzal játszadozzon – 26). Következtetések a Teremtéstől a Forrás felé, a Teremtésnek: a) A Teremtés, a szerető Szeretet következménye. Tehát a Teremtés és teremtettség, következmény; ahol a legfőbb lét-ok, mint az „első mozgató” (primo momens): a szeretet. b) A teremtés meglévő jelene és létezésküldetése, az önmaga „jel” mivolta, mely mindenkor önmagán túlmutat, a lényegi „jelzett dologra”, ami a Szeretet (jel – signum; jelzett dolog – signatum). c) Ezért a Teremtés legfőbb alaptartozéka és célja: a szeretet megélése. Így, a beteljesült szeretetet beteljesítő teremtés legfőbb alapérzése: a boldogság. Ezért a teremtettség legtermészetesebb alap tevékenysége: az Alkotójával való boldog játékosságban megélt közösség. Megjegyzés: ebben a teremtésbeli rendben idegen a bénító és pusztító szorongás, félelem, rosszindulat.
2. A Teremtés, az Istentisztelet kórusa. Mert az Ég és a Föld (és minden, amit mi a mindenen érthetünk) az Isten dicséretéért létezik. Ezt mutatja be a hétnapos Teremtéstörténet. Ahol a teremtési kibontakozás a Szombat, az Istentiszteleti nap felé halad. Mint amikor mi egy ünnepre készülődünk és ezért sütjük meg a süteményt és töltjük meg a káposztát, főzzük meg a levest és a sonkát stb. S akkor van minden teremtésnek (a porszemnek és a csillagnak, a kis egérnek és a nagy elefántnak, a bármilyen nemzethez tartozó embernek és emberi teremtésnek) értelme, ha minden létmegnyilvánulásával, az Istent dicséri (és csak az Isten dicséri …). Ennek a hatalmas teremtésbeli kórusnak a karnagya, az ember (ez a mi teremtésbeli helyünk: Imago Dei – Isten képe). Megj.: az embernek volt szabad akarata és így lehetősége, ebből az Istent dicsérő kórusból kiszállni. A bűn mechanizmusa: a céltévesztés (a folytonosan inkarnálódó ősbűn: a dicséret „félrecsúsztatása”…. – akármilyen okból is…). Amikor valami nem a megfelelő helyére kerül (Isten helyett az ember, a hatalom, a teremtés stb. kapja, ill. ragadta meg a dicséretet). Az ember a bűn következtében nem lett a maga helyén: a Teremtés kórusának élén. De Krisztus „azért jött, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett”. Ez az elveszettség, a mi emberi pozíciónkra is érvényes (mert a mi számunkra az visszaszerezhetetlenül elveszett). De Ő Új teremtésen tud keresztülvinni és az egész életünk így ismét az Istent dicsőítheti és dicsőittetheti (hogy valóságos legyen a mi életgyakorlatunkban is: „akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére míveljetek” – 1Kor 10,31). Ámen
Radvánszky Ferenc
lelkipásztor, Mezőkaszony és Bótrágy
<<< “Tégy értelmessé Igéddel!” – 2024. július 22.“Tégy értelmessé Igéddel!” – 2024. július 24. >>>
