Olvasandó: Zsoltárok 3.
Kiemelt igeszakasz: Zsoltárok 3, 4
„De te, Uram, pajzsom vagy nekem, dicsőségem, aki fölemeled fejem.”
Ennek a Zsoltárnak van címfelirata, amely azonosítja a Zsoltár íróját és a Zsoltár keletkezésénének körülményeit is. Ha erről többet akarunk tudni, akkor lapozzunk a Bibliánkban a 2 Sámuel 15-18. részeihez és olvassuk el, szánjunk rá időt, hogy megismerjük Dávid királynak a szomorúságát és fájdalmát azért, mert saját fia – Absolon – lázadt fel ellene és menekülnie kellett előle.
Ebben a leírásban van egy mondat, amely megjegyzi azt, hogy a Jeruzsálemből való „menekülése” közben az Olajfák hegyének lejtőjén járt, betakart fejjel és mezítláb járt elől a menekülők előtt és a többiek is hasonlóan a királyhoz betakarták a fejüket. Az Ige itt jegyzi meg, hogy ennek a hegynek a tetején szokott Dávid imádkozni. Valószínűleg itt hangozhatott el a 3. zsoltár imádsága is, amelyben az 5. versben azt olvassuk: „Hangosan kiáltok az Úrhoz, és ő meghallgat szent hegyén.”
Nagy nyomás nehezedett Dávidra. Fiának lázadása keserűséggel töltötte el. Az országnak és népének a sorsa szintén nagy teherként nehezedett a vállára. El tudjuk azt képzelni, hogy mennyire nehéz volt ez a helyzet a király számára, akinek a sajt fiával kellett szembe szegülni, akinek választani kellett, hogy az ország, a nép érdekeit fogja nézni, vagy a fiát akarja megmenekíteni. Szembe kellet nézni azzal, hogy milyen hiányosságai vannak, akár a saját gyermekének a nevelésében, aki fellázadt ellene, akár az ország népének az elégedetlenségében, hiszen csak úgy, nem álltak volna Absolon mellé, ha minden rendben lenne.
Egy nagyon bonyolult, nehezen megoldható és sok bölcsességet kívánó helyzetben látjuk itt a királyt imádkozni. Mert a szent hegyen már sokszor kiáltott az Úrhoz Dávid és most is ezt teszi. Az Úrhoz fordul, mert ezt szokta meg, ezek a súlyos dolgok sem mozdítják ki őt ebből a mederből, amelyben az imádkozásnak, az Úrral való beszélgetésnek, az Úrtól kért segítségnek már jól megszokott helye és ideje van.
Még az sem szakította meg az Istennel való meghitt, imádságos kapcsolatát, hogy tudta azt, ez a lázadás következmény. Bűnének a következménye, amiről az Úr beszélt akkor, amikor elkövette azokat. Amikor a lázadók elől menekül az egyik benjámini ember ócsárolja őt és a király nem áll bosszút rajta, hanem alázatosan elismeri azt, hogy igaza van, amikor szemére hányja azt, amit tett. Az Úrtól jövő üzenetnek tartja és azt kéri, hogy bárcsak javára szolgálhatnának ezek a szúrós vádként elhangzó szavak. Dávid király, aki imádkozó ember volt alázatosan meg tudott hajolni az Úr akarata előtt. Nem lázad Isten ellen és nem kéri ki magának azt, hogy megsértették a becsületét, megbántották őt, hanem Isten kezébe teszi le mindazt, ami ebben a helyzetben őt éri.
Az Úrral való imádságos kapcsolata a hívő embernek teherbíróvá tesz. Az imádságban Dávid Istentől teszi függővé magát. Kiszolgáltatja életét és sorsát a Mindenható Istennek a kezébe. Dávid az a kegyelembe fogadott ember, akinek már volt tapasztalata az Isten megbocsájtó szeretetével és kegyelmével, de azzal is, hogy ha végig is kell menni a következmények keserű valóságán az Úr ezekben is ott van vele, mert kegyelmébe fogadta őt. Ezért vallja meg most azt, hogy Isten a pajzs az életében, Aki minden oldalról körülfogta és noha ez az engedetlenségnek a következménye, egyben Isten jelenlétének és szabadításának lesz a következő bizonyítéka az életében. Isten dicsősége fog felragyogni, ha ennek vége lesz, az Úr fel fogja emelni a király fejét, vagyis ebből a megalázott helyzetből ki fogja hozni őt.
Ezzel a bizakodással imádkozik Dávid ebben a Zsoltárban és ilyen bizakodással imádkozhat a Krisztus gyermeke is. Akik az Úr gyermekei vagyunk kegyelmét megtapasztaltuk és irántunk való elköteleződése az Istennek, hatalmas bíztatás lehet a számunkra, hogy Ő nekünk is pajzsunk és a mi életünkben is újra és újra megdicsőíti a nevét, ha át is kell menni olyan történéseken, amikor mi is mezítláb és lehajtott fejjel haladunk az életünk útján, az Úr fel fogja emelni a fejünket. Amikor ilyen van, amikor ilyen idők közelítenek Isten népének még nagyobb imádságba és Isten dicséretbe kell kezdenie, mert ez a helyes magatartás, erre kapunk példát ebben a Zsoltárban, Dávid életét látva.
Milyen csodálatos és vonzó lenne Isten népének közössége, ha a nyomás alatt, a problémák közepedte imádság és dicséret töltené be a közösségeinket, a gyülekezeteinket, az egyházunkat!
Tóth László
esperes-lelkipásztor, Nagybereg
<<< “Tégy értelmessé Igéddel!” – 2024. április 3.“Tégy értelmessé Igéddel!” – 2024. április 5. >>>
