Olvasandó: Zsoltárok 13
Kiemelt ige: Zsoltárok 13,2
„Meddig tart ez, Uram? Végképp megfeledkeztél rólam? Meddig rejted el orcádat előlem?”
Meddig tart ez, Uram? Talán az elmúlt két év alatt ez volt az a kérdés, amit a legtöbben feltettek maguknak és másoknak, talán még Istennek is. Az egyéni nyomorúságaink mellett ott van a háborúnak a borzalma, ami rányomja minden családra a bélyegét az egész országban. S minél tovább húzódik, annál gyakrabban visszhangzik ez a kérdés: „Meddig tart ez, Uram?” Olyan jó lenne már, ha véget érni, olyan jó lenne visszatérni a régi életünkhöz. Még azt is megfogadjuk, hogy nem panaszkodunk többet semmiért, csak fejeződjön be a rémálom. Egy szívvel sóhajtunk fel mindnyájan, mert látjuk, hogy senki más nem segíthet rajtunk, csak Isten, aki trónját a mennyben állította fel és ott van minden emberi hatalmasság felett.
De elkerülhetetlen, hogy a hosszú várakozásban, amely beteggé tudja tenni a szívet, az embert megkísértse a gondolat: Végképp megfeledkezett rólam Isten! Pedig az agyunkkal tudjuk, hogy ha egy édesanya meg is feledkezne gyermekéről, Ő akkor sem feledkezne meg rólunk. Tudjuk, hogy tenyerébe vagyunk vésve és kőfalaink ott vannak előtte szüntelen. A tudatunkban ott van, de valójában nem ezt érezzük. Az érzéseink vádolóak, sőt igazából szívesen számon kérnénk Istent, hogy miért engedte meg, és miért vár ilyen sokáig a szabadítással. Ezek az érzéseink csupán arról árulkodnak, hogy emberek vagyunk és ezzel Isten is tisztában van.
Jézus maga is emberré lett, tudja mit jelent így várakozni. Azt is tudja, milyen érzés, amikor az Atya elrejti az ő arcát előle. Emlékezzünk csak a kereszten kimondott szavaira: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” Ha valaki, akkor Jézus igazán együtt tud érezni veled/velünk. Velünk van a szenvedésben, a könnyhullatásban, a mélységekben, a reménytelenségben, a várakozásban. S jelenlétéből meríthetünk erőt, amíg elvonul a veszedelem, jelenlétében találunk oltalmat, hiszen ő mindig biztos menedék. A hegyek megrendülnek, és a halmok meginognak, de az Ő hűsége el nem távozik tőlünk. Sok mindent nem tudok és sem, de amit tudok, hogy Jézus Krisztus szeret, és tőle engem semmi el nem választ. Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, még a pokol serege sem. Az érzéseim becsaphatnak, de az ő ígéretei akkor is biztosan állnak. Ebbe kapaszkodj bele te is kedves testvérem. Ámen.
Barta Attila
lelkipásztor, Fornos
<<< “Tégy értelmessé Igéddel!” – 2024. április 13.“Tégy értelmessé Igéddel!” – 2024. április 15. >>>
