„Ezután az arimátiai József, aki Jézus tanítványa volt – de csak titokban, mert félt a zsidóktól -, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte neki. Elment tehát, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment hozzá, és mirhából és aloéból készült kenetet hozott, mintegy száz fontnyit. Fogták tehát Jézus testét, és leplekbe takarták az illatszerekkel együtt, ahogyan a zsidóknál szokás temetni. Azon a helyen, ahol Jézust megfeszítették, volt egy kert, és a kertben egy új sír, amelybe még senkit sem helyeztek. Mivel közel volt a sír, a zsidók ünnepi előkészülete miatt ott helyezték el Jézust.”
János 19, 38-42.
Az elmúlt egy esztendőben sokszor kellett kimenni a temetőkertbe és odaállni egy-egy gyászoló család mellé. Idehaza, Istennek hála a temetés egy olyan szertartásos alkalom, amikor egyháziak és egyházon kívüliek valami oknál fogva találkoznak. Ez az ok maga a halál, az elmúlás, amit úgy a hitben járó, de a kereső ember is nehezen ért meg, nehezen dolgoz fel, és nehezen fogad el.
Nagypénteken az emberi történelem legnagyobb tragédiája után, amikor vér tapadt a bűnös emberek kezéhez, és mint dühöngő vadállatok sokan hazatértek, hogy ünnepeljenek. Ha ezt a jelenetet magunk elé képzeljük, akkor egy olyan undorító embert látunk, aki hazamegy és a bűn elkövetése után, megnyugszik. Készül az ünnepre, készül a szombati nyugalom napjára. Micsoda visszafolytása ez az emberi léleknek, amely álcázza, hogy nyugalma van és ünnepel. Igen, egy darabig lehet így élni. Beletemetkezünk a munkába, beletemetkezünk a rohanó életbe, és végül eltétett számunkra, hogy minket is eltemessenek. Néha, mikor ott állok a nyitott sír szájánal és felolvasom a feltámadás evangéliumát, ezután következik az a pillanat, amibe az ember szíve-lelke beletörik, amikor látja, szerettét leeresztik és megkezdődik az élet legborzasztóbb hangja a dübörgő hantolás. Ilyenkor egyszeriben egy új dimenzió nyílik meg a gyászoló előtt, és ezt a dimenziót úgy hívják – NINCS TÖBBÉ. Ez a halandó ember legvalóságosabb dimenziója az a határ, amikor NINCS TÖBBÉ.
2023 évvel ezelőtt, egy Arimátiai József és egy Nikodémus így kísérték ki Jézust földi élete utolsó útjára, be a barlangba, ahol NINCS TÖBBÉ. Mégis velük kapcsolatosan megjegyzi János evangélista, hogy ők ketten Jézus tanítványai voltak. De csak titokban. A halál és minden egyes temetés titkot, leplet, és kiderülést jelent. Az evangéliumi kép nagyon hasonló ma sok család életéhez. Elhunytak édesanyák, apák, feleségek, nagyszülők, de sok közeli családtag, kik közül a legtöbb férfi, nem volt ott a temetésen. Pont úgy ahogy Jézus temetésénél is, csak a titkos tanítványok és a bátor asszonyok voltak jelen. Valahol ez evangéliumi beszámolónak nagyon mély üzenete van a távolban lévőknek, akik félnek. Mégpedig az élet egyik legfontosabb pillanatában, kiderül, hogy kik vannak mellettünk és kikre számíthatunk. Számíthatunk azokra a szomszédokra, gyülekezeti tagokra, lelkészre és presbitériumra, akik lehet látszólag távol álltak tőlünk. Nem azért mert nem szeretnek, csupán azért, mert néha úgy vagyunk egymás mellett, mintha idegenek volnánk. De amikor jön a gyász, a halál, akkor egymás támaszai, barátai, rokonai vagyunk. Bár a halál titok, és az egyik legnagyobb fájdalom, mégis ott van benne a kiderülés. Kiderül, hogy nem vagyunk egyedül, kiderül, hogy számíthatunk egymásra. Bár József és Nikodémus titkolták, hogy közük van Jézushoz, és Jézust is lepelbe teszik, de mégis a vége evanglium, mert minden kiderül. Kiderült, hogy ők tanítványok és kiderül egy nappal később, hogy Jézus él. Néha egy nap és egy néhány óra elég ahhoz, hogy a sötét fellegek oszoljanak, és kiderüljön felettünk az életet hirdető nap.
Én ezt kívánom mindnyájunk számára, legyen a nagyszombat hajnala a húsvéti kiderülés reggelének. Derüljön ki, hogy te is az Ő tanítványa vagy. Ámen.
Dénes Zsukovszky Elemér
