„Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba: én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal.” János 17,13-19
Jézus főpapi imájának egy része van most előttünk. Megvallom, hogy számomra ez az egyik legkedvesebb része az Újszövetségnek. Az Atya és Fiú közötti bensőséges kapcsolatnak a bizonyítéka ez az imádság, illetve annak a féltő szeretetnek is, amellyel Jézus a tanítványaiért jár közben. Tudatában van annak, hogy neki nemsokára el kell hagynia a földi világot, s így a tanítványokat is, mert a kereszthalál és feltámadás után visszatér a Mennyországba. Az elválás, a búcsúzás, sohasem könnyű. Minél erősebb a szeretetkapcsolat, annál nehezebb egymás kezét elengedni. Bele sem akarok gondolni, hogy az az ember, akit a legjobban szeretek, lehet, hogy holnap már nem lesz mellettem. Jézus tudta, milyen nehéz lesz ez a tanítványoknak.
Mint ahogy azzal is tisztában volt, hogy a hozzá legközelebb álló emberek a világ számára gyűlölet tárgyává lesznek. Hiszen ők már annak az új világnak a rendje szerint élnek, amelyet Krisztus hozott el számukra, és a Szentlélek tett láthatóvá életükben. Jézus mégsem azt kéri az Atyától, hogy vegye ki őket ebből a gyűlölettel tele világból, hanem azt, hogy őrizze meg őket a gonosztól. Ha valami rossz történik velünk, reflexszerűen megpróbálunk menekülni előle, de előfordul, hogy nincs lehetőség, és nem ez lesz a megoldás. Hitünk sokkal inkább kész a növekedésre, ha próbák alatt vagyunk, mintha csak távolról nézzük mások szenvedését, örülve annak, hogy mi megmenekültünk. Istennek van hatalma megőrizni a tüzes kemencében és az oroszlánok vermében is, hiszen szeretetétől nem választhat el minket semmi és senki.
Jézus ezután, azt kéri az Atyától, hogy szentelje meg a tanítványokat az igével, amely maga az igazság. Erre azért van szükség, hogy hiteles legyen az igehirdetésük, amikor elküldi őket szerte a világra, ahogyan Őt magát is küldte az Atya. A hiteles igehirdetésnél semmi sem lehet nagyobb hatással egy másik emberre. S talán éppen azért van ez így, mert egyre kevesebb a hiteles ember, akinek a kimondott szavát igaz tettek követik. Jézus volt ebben a legnagyobb példa számunkra: Ő nemcsak beszélt a szeretetről, szolgálatról, önfeláldozásról, hanem önként odaadta magát miértünk a keresztre, hogy aki hisz Őbenne az el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Krisztus példája buzdítja a mai tanítványokat is, hogy ne csak szájukkal, hanem tetteikkel is prédikálják az igazságot, amely szabaddá tesz. Ámen.
Barta Attila fornosi lp.
