Ima böjtben
Magasztallak Atyám és dicsérlek Téged
az életem kicsi és nagy áldásaiért!
Köszönöm ezt az újabb napot és a benne rejlő lehetőségeket,
mellyel megajándékoztál.
Hálás vagyok Neked azokért a szeretteimért,
akikkel együtt tölthetem a napomat,
vagy akiket felhívhatok, hogy halljam a hangjukat.
Áldom a neved azon szeretteimért is, akiknek az emlékét őrzöm.
Köszönöm, hogy életem eseményeit gondosan eltervezted
és a mindennapokban is gondoskodsz rólam.
Atyám megvallom, sokszor nehéz a te akaratodba belesimulni
és a sajátomat alárendelni,
de bíztat, hogy minden döntésed
a javamat, lelki épülésemet szolgálja.
Kérlek Atyám, taníts, formálj,
hogy engedelmes gyermeked lehessek,
hogy ne csak megszokásból elmondjam:
“legyen meg a Te akaratod”,
hanem éljem, valóban akarjam a Te akaratod megvalósulását.
Önmagam gyenge és esendő vagyok,
de hiszem, Lelked által képessé tudsz tenni.
Imádkozom Hozzád azért,
hogy példámmal Hozzád vezessek másokat,
hogy szavaimmal és tetteimmel is hirdessem a Te nagy szeretetedet,
mely kiáradt minden emberre a Te Fiad, Jézus Krisztus által,
akinek a nevében kérlek hallgass meg.
Ámen