Evangelizációs hét Badalóban

Az előttünk álló böjti időszak áldott felkészülési lehetőség, hogy a húsvéti ünnepkörben elhangzó
üzenetnek helyet készítsünk a szívünkben. Négy napos böjti evangelizáció kezdődött 2023. március 7-
én a gyülekezetünkben és március 10-én ért véget. Ezek a hetek kiemelt figyelmet töltenek be a
gyülekezetünk életében, mivel az evangelizáció az ébredés eszköze, ahogyan ezt a pünkösdi
történetben is láthatjuk. Az evangelizálás során ugyanaz az evangélium hangzik el, csak
intenzívebben, a megtérésre fókuszálva. Csaknem egy héten át minden este hangzik az igehirdetés,
amelyre nemcsak gyülekezeti tagjainkat várjuk, hanem azt is kérjük, hogy lehetőség szerint hívjuk
magunkkal környezetünkből, családunkból, barátaink közül a szomszédos településekről mindazokat,
akik megszólíthatók. Alkalom arra, hogy életünket átgondoljuk, és teljes szívvel elinduljunk Jézus
követésében. Az evangélium hirdetése Isten akarata „aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön
és eljusson az igazság megismerésére” (1Tim 2:4).

Presbitérium úgy döntött, hogy felkérjük az Evangéliumot Minden Otthonba Kárpátalján
munkatársait a hívogató szolgálatra. Az EMOK önkéntesei Badaló valamennyi lakóját felkeresték,
hogy szórólapjaikkal eljuttassák a Krisztusról szóló örömhírt és a gyülekezet meghívóját. Házról házra,
otthonról otthonra – módszeresen jártak egy presbiter kíséretében. Olyan ez, mint a magvetés. A
szórólap is, a mag is önmagában kicsiny, de élet van bennük és sok van belőlük. „És végül, testvéreim,
imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr igéje…” (2Thessz. 3,1).

Isten kegyelméből évente két evangelizációs hetet és egy evangelizációs hétvégét szervezünk. A
hétvégi alkalmakra mindig magyarországi lelkipásztorokat hívunk meg. Ebben az évben az első böjti
evangelizációs hétre Barta Elemér missziós lelkészt kértük fel, hogy hirdesse közöttünk az élő Isten
igéjét. A hét központi témája „Miért nem tudunk hinni?”. Eköré a kérdés köré fűzte fel az igehirdető
minden este a mély, igen megérintő üzeneteit.

Minden egyes este közös énekléssel indult és jellegzetesen dicsőítéssel zárult. Az ének a dicsőítés az
egyik leghatásosabb eszköz arra egy evangelizáción, hogy ráhangoljon bennünket az ige hallgatására
és lelki igazságokat a szívbe véssen.

Az alkalmakon megrendítő bizonyságtételek hangzottak el. „Mert az Emberfia azért jött, hogy
megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19,10).

Az evangelizációs hét megszervezésének egyik fő célja az is volt amellett „s hallja itt az igét: adja néki
szívét”, hogy a böjti időszakban közel kerülni Istenhez, valamint lelki támaszt nyújtson a mostani
nehéz időszakban az embereknek. Az hét visszahívással ért véget.

Istené legyen a hála és dicsőség az evangelizációs hétért!

Sápi Zsolt badalói lelkész

Share

Hasonló bejegyzések: