Az alázatos ember éneke
Olvasandó: Zsoltárok 131
„Zarándokének. Dávidé. Uram, nem fuvalkodik fel a szívem, nem kevély a tekintetem. Nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem. Inkább csitítottam, csendesítettem lelkemet, mint anya a gyermekét. Mint a gyermek, olyan most a lelkem. Bízzál, Izráel, az Úrban most és mindörökké!”
A zarándok képével gyakran találkozunk a Szentírás lapjain. Mi nem igazán ismerjük már, hogy mit is jelent nagy távolságokat gyalogosan megtenni. A modern közlekedési eszközök igénybevételével gyorsan ott lehetünk, ahol éppen akarunk. Abban az időben a zarándoklat – amely rengeteg veszélyt is tartogatott az utazó számára – mindenképp alázatra tanította az embert. Aki nem tehette meg, hogy lóháton és hintóval utazzon, az bizony gyalogolt. A zarándoklat célja a szent város, azon belül a templom felkeresése. Ez az út hetekbe, olykor hónapokba telt.
Aki ilyen útnak indul neki, annak a szíve nem lehet felfuvalkodottá, hiszen Isten előtt is csak az alázatos lélek lehet kedves. Ami a szívünkön van, az meglátszik a tekintetünkön is, ezért mondja a zsoltáros: nem kevély a tekintetem. Bizony a szemeink ragyogása vagy éppen szürkesége szavak nélkül is sok mindent elárul arról, hogy milyen a lelki állapotunk. Vajon ha most tükörbe nézel, mit látsz ezeken a szemeken keresztül?
Azt mondja a zsoltáros: „Nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem.” A realista ember szemével tekint önmagára, mint aki már megismerte saját határait és tudja mi az, amire képes, és mi az, amire már nem. Abban a fázisban van, amikor megtanulja elfogadni, hogy valamiről le kell mondani, valamit el kell engedni még akkor is, ha erősen vágyakozott utána. Ennek érdekében megpróbál önkontrollt gyakorolni olyan formában, hogy csitítja és csendesíti lelkét, mint édesanya a saját gyermekét, amikor túl zajos és akaratos. Vajon mi megismertük- e már saját határainkat, és el tudjuk- e fogadni, ha valami mát túl nehéz, sőt elérhetetlen számunkra, hogy aztán elengedjük ezt az egészet és rábízzuk Isten bölcs akaratára?
A zsoltáros végigment ezen a lelki folyamaton, amely igazából egy belső lelki vívódás. S ennek eredménye, hogy a lelke olyan lett, mint egy gyermeké, aki mindent az ő szerető édesapjától vagy édesanyjától vár. Ezért mondja a legvégén másokat is bíztatva: „Bízzál, Izráel, az Úrban most és mindörökké!” Mert ő az, aki célba juttatja a zarándokot, ő az, aki ott van minden próbatételnél. Vele együtt a saját korlátaink is kiszélesedhetnek. Ámen.
Barta Attila
lelkipásztor, Fornos
<<< “Tégy értelmessé Igéddel!” – 2024. augusztus 18.“Tégy értelmessé Igéddel!” – 2024. augusztus 20. >>>
