Olvasandó: Zsoltárok 117
„Dicsérjétek az Urat mind, ti, népek, dicsőítsétek mind, ti, nemzetek! Mert nagy az Ő szeretete irántunk, az Úr hűsége örökké tart. Dicsérjétek az Urat!”
A legrövidebb zsoltár van előttünk, amely mindössze két versből áll. Ennek ellenére a zsoltáríró a legfontosabb dologra teszi a hangsúlyt. Ez pedig nem más, mint Isten nevének felmagasztalása, Isten nevének dicsérete. Tudjuk jól, hogy Isten azzal a céllal teremtette meg az első emberpárt is, hogy őt megismerje, szívből szeresse és dicsérje. Életünk értelme ebben teljesedhet ki. Ezt kell felismerni minden időben és minden nemzetnek. Nem csak a zsidó néphez intézte szavait a szerző, hanem a Föld valamennyi népéhez. Hiszen nincs sok Isten, csupán egyetlen egy, aki öröktől fogva volt és mindörökké létezik.
Talán most azt gondoljuk magunkban, hogy ez illúzió csupán, hiszen úgysem fogja minden nemzet és még kevésbé minden ember így dicsérni Istent, épp az ellenkezőjét látjuk. Még azok is hűtlenné lettek, akik valamikor nagyon hangosan dicsérték Őt és erős bizonyságtételben szóltak róla magasra emelve a nevét. Adódik a kérdés, nem felesleges – e ez a felszólítás? Ha a jelenések könyvéhez lapozunk, akkor azt kell mondani, hogy nem felesleges, mert János apostol arról számol be, hogy az Isten trónusa előtt egy igen nagy sokaságot látott minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből, amelyet megszámlálni senki sem tudott. Fehér ruhába voltak öltözve, kezükben pedig pálmaágak és hatalmas hangon dicsérték a Bárányt.
Az Úr hűsége és szeretete arra hív, hogy már most elkezdjük dicsérni Őt, és hívjuk meg ugyanerre azokat az embereket, akik ott élnek a közvetlen környezetünkben. Ha mi nem tesszük, akkor a kövek fognak kiáltani, de Isten dicsérete nem fog elhalkulni sem a Földön, sem a Mennyben. Dicsérjétek őt a templomokban, imaházakban, az otthonaitokban, munkavégzés közben, az utcákon és tereken. Visszaemlékszem, amikor a KRISZ hétre utaztunk és egy gitár kísérettel énekeltünk a beregszászi vasútállomáson, majd a vonaton is. Énekeltük az ifjúsági énekeket sorra és nem szégyenkeztünk azért, hogy ki mit gondol magában rólunk. Volt, aki örült nekünk és olyan is akadt, aki nem, de nem hagytuk abba, mert a szívünk tele volt az Úr iránt érzett hálával és szeretettel.
Törekszem rá, hogy ez ne csak emlék maradjon, hanem ma is ugyanazzal a lelkesedéssel tudjam dicsérni az én Megváltómat, ezért a zsoltárossal együtt ma én is erre hívlak benneteket. Dicsérjétek az Urat! Ámen
Barta Attila
lelkipásztor, Fornos
<<< “Tégy értelmessé Igéddel!” – 2024. augusztus 4.“Tégy értelmessé Igéddel!” – 2024. augusztus 6. >>>
