Olvasandó: Zsoltárok 109
Kiemelt ige: Zsoltárok 109,4-5
„Szeretetemre vádaskodással felelnek, de én imádkozom. Rosszal fizetnek nekem a jóért, gyűlölettel a szeretetért.”
A csalódottság zsoltára. Amikor azok tettek rosszat a zsoltárossal, akiket szeretet és akikkel korábban jót tett. A megbocsátás és a megbékélés harcát követhetjük itt végig. A továbbiakban, a csalódás fájdalmával átszőtt megbocsátási hitharcról néhány megállapítást teszünk (tehát itt a zsoltár által felvetett téma kerül most inkább fókuszba – a keretek miatt vázlatosan):
Általánosan: A megbocsátás, mint bűneset utáni szükséglet (ezért a legnagyobb emberi erények között tartják számon, minden emberi kultúrában). Nélküle nincs folytatás (mert a tökéletlenséggel folytonosan találkozunk, amit a megbocsátással kell korrigálni).
- A megbocsátás meghatározása: egyemberes munka és önkéntes folyamat. Cél: a béke – kívülre és belülre. 1) Kívülre, mint teológiai megbocsátás (az elkészített „bocsánatadag” kiosztása; teológiai kötelesség; „bocsásd meg a mi vétkeinket, mint ahogy mi is megbocsátunk, az ellenünk vétkezőknek”). 2) Belülre, mint a bocsánat békét teremtő erejének a magunkban való érvényesítése: mentális munka.
- Személyes (egyemberes). Mert belül, az egyénben fejlődik ki. A megbocsátáshoz nem kell a másik ember (pl.: nem igaz és menekülés a megbocsátás munkája elől az, amikor a megbocsátást a másik bocsánatkéréséhez, mint bocsánatkezdeményhez kötjük). A megbocsátás az egyik legbelsőbb folyamat. Ami nem összetévesztendő: a kibéküléssel. A kibéküléshez kell több ember.
- Munka. Mely sosem könnyű. S aki azt mondja, hogy „nem tud megbocsátani”, az általában nem a megbocsátást utasítja vissza, hm. azt a munkát, amit a megbocsátással jár (nem akarja ennek a kényelmetlenségét, csak a megbocsátás eredményét akarja munka nélkül).
- Önkéntes. Melyben kifejeződik, hogy felvállaljuk a megbocsátás teljes vonulatát. Pl.: ha rákényszerítenek a bocsánatra (pl.: szülő a testvéreket, bíróság a feleket, közvélemény az újságot stb.), akkor az csak színjáték (melyen vannak betanulható koreográfiái, de min. ugyan úgy, de inkább még elszántabban és rafináltabban marad meg az utálkozás).
- Folyamat. Ezt fontos tudatosítani. Ui. a megbocsátás munkájában veszély: bizonyos fázisoknál a megrekedés és a kilépés (ezek mindig oda-vissza pusztító drámákhoz vezetnek; pl.: ezt mutatja a „gyűl+ölet” kif., mely külső és belső irányban való pusztítást jelent). A megbocsátásnak, mint folyamatnak a tudatosításával lehet teljessé tenni a megbocsátás kiteljesedését (megj.: ez nem teológiai kifejezés, hm. mentális; ui. a teológiai megbocsátást azonnal adjuk, de annak a megbocsátásnak bennünk is átalakítóan kell hatnia). A megbocsátás folyamatának lépései:
- Hárítás. A sértés miatti fájdalom és a megbocsátási munka felé. Módok: relatívizálás („nem is volt olyan súlyos”), menekülés („ne foglalkozzunk vele”), hárítás („lépjünk túl rajta és felejtsük e”l), takarás („nem történt semmi…”, „nincs itt semmi látnivaló…”, „nem szabad egy kis semmiségen hisztériázi…”) stb.
- Indulat kifelé. Miután összeomlik a hárítási mechanizmus, a fájdalom miatti indulatok elemi erővel szakadnak ránk: 1) Harag. Pusztító irányú erő felszabadulás (megj.: de ez az erő felszabadulásának is jellege, ami legalább olyan bíztató, mint félelmetes; ui. ezt a megmutatkozó erőt, az építésben is fel lehet használni). 2) Bosszú. Irányított pusztító erő (megj.: a bosszúvágy, nem azonos a bosszú kiélésével!). Itt veszély (mint megrekedés): a bosszú megtestesítése.
- Indulat befelé. Mely a kifelé ható indulathullámok közötti állapot (pl.: egy józan pillanat, időszak, fázis). 1) Lelkiismeretfurrdallás („hát ilyen vagyok?”, „döbbenet, hogy keresztyénként ez van bennem?”, „én nem akarok ilyen lenni?” – hogy ezt gondolom a másikról és ezt a rosszat kívánom neki… és főleg „egy Krisztus követő ember nem lehet ilyen…”). 2) Felidézés (az események újrajátszása: „hogy is történt?”, „mit lehetett volna másként tenni?”, „ha korábban/későbben jön/jövök…” stb.). Veszély, mint megrekedés: a visszalépés (ui.: innen gyakori a visszatérés az előző fázishoz, a kifelé ható indulathoz). De az ezekben – az engedett és nem fékezett -„ingajáratokban” a hatás: az ember tisztulása…
- Döntésképesség. Ez egy állapot: annak az átélése, hogy „van lehetőségem megbocsátani” („ha akarnék, akkor meg is bocsátanék…”). Ez egy „diadalmas” állapot (sok idő és küzdés után először…): mert itt már nem a fájdalom gyűri le az embert, hm. az ember kezében tartja a fájdalmat („én döntöm el, hogy megbocsátok, vagy nem bocsátok meg”); s itt szeret is az ember időzni. A megbocsátást halogatásának okai: 1) Énvédelem. Mert a másikat a sértettséggel kellő távolságban lehet tartani. Mert még szüksége van a gyógyulási és stabilizálási időre (pl.: még nem bírna ki még egy csalódást, még fél a fájdalomtól stb.). 2) Énközlés. „Vedd észre mit tettél”; „nekem ennyire fáj”; „figyelj fel rám”. Veszély, mint megrekedés és továbblépési akadály: a projektálás. Mások felé és magam felé: nem a valós tényekre építek, hm. a magam fantáziáját vetítem ki a másikba („annak a sötét alaknak nem bocsátok meg”) és magamba („én olyan jó vagyok, főleg másokkal szemben, én azért ilyen nem csinálok” stb.).
- Döntés, a megbocsátás mellett. Ok, mint motiváció: 1) Belső (szubjektív): feszültség. „Nem akarok ilyen rosszakaró lenni”. „Nem ilyennek ismertem meg magam”. „Teljesen eltorzít a harag”. 2) Külső (objektív): belátás. „Nem éri meg haragudni”. „Nem nyerek vele semmit, csak veszítek”. „Minden tönkremegy, ha ezt így folytatom, ezért inkább lenyelem, kompromisszumot kötök, egy modus vivendit alakítunk ki”. Megj.: ez még nem megbocsátás, csak annak az elhatározása. Veszély: a mechanizmusban maradni (pl.: egy kényszerű komprommisszumban, egy érzéketlen egymás mellettiségben, egymás kerülgetésében stb.).
- A megbocsátás munkájának következménye:
- A szívbéli megbocsátás. Mint Isteni csoda. Amikor mindenek ellenére is van szeretet (ez nem felejtés, mert akkor könnyű szeretni, ha el is felejtem, hogy miért nem kellene szeretni). A Krisztusi indulat kiábrázolója: a megbocsátás.
- A felszabadulás. Mert legyőztük az ördögi erőket.
- Fejlődés. Mechanizmusa: 1) Összeomlott világkép. A másikról, a környezetről és magamról. De ez előkészítés, egy másik és reálisabba világkép kialakítására. 2) Felépített világkép. Mely már valóságosabb kép magunkról és másokról. Ebben már mások és magam felé van belátás (már nem csak tettest lát a bántalmazóban, hm. áldozatot is; akit gyerekkorában vertek és „örülök, hogy csak elhanyagol és nem ver”) és érdeklődés („miért alakult így ki?” és akkor jönnek a családkutatások…).
- Közösség. 1) Mint egymásra találás. Nem csak jó és rossz van. „Mert a másik is jó és én is rossz vagyok”. „Nem is különbözünk annyira és nincs is oly sok elválasztó akadály közöttünk”. 2) Mint érzelmi átkonvertálás. A negatív és pusztító érzelmekből, pozitív és befogadó érzelmek alakulnak (: sajnálat, felmentés, elfogadás, „beölelés”, szeretet).
Summa: a megbocsátás munkafolyamata, az életünk egyik legfontosabb gazdagító eszköze (mely nélkül nem tudunk teljessé alakulni). Ezért a megbocsátó helyzetek is, valamilyen módon benne vannak az Isten minket tökéletesítő tervében. Ámen
Radvánszky Ferenc
lelkipásztor, Mezőkaszony és Bótrágy
<<< “Tégy értelmessé Igéddel!” – 2024. július 27.“Tégy értelmessé Igéddel!” – 2024. július 29. >>>
