Olvasandó: Zsoltárok 44
Kiemelt ige: Zsoltárok 44,7
„Mert én nem az íjamban bízom, nem a fegyverem segít meg engem.”
Ma Kórah fiai tanítanak minket ebben az énekben. A nép énekel csata után. Egy visszatekintés ez a zsoltár. Nem győzelmi ének, vesztes inkább. Nem sikerült győznünk. Utólag ki szokták elemezni a csatákat. A különböző tiszti rangban lévők igyekeznek megállapítani a siker vagy a kudarc okát, hogy legközelebb jobban tudjanak teljesíteni. Olyan jó azt olvasni ma, hogy Isten népe nem elemzőket fogad, nem taktikai esélyeket számol. Nem abban gondolkoznak, hogy több ember és több fegyver majd megold minden problémát. Az első pont az mindig a visszaemlékezésé. Mi volt régen? Isten harcolt az ő népéért. Ez a csodálatos visszaemlékezés apáink elbeszélésén alapul. Neked volt, aki bizonyságot tegyen Isten jelenlétéről a harcaikban? Boldog az, akinek van mire visszatekinteni és felismeri Isten támogatását életében! Hatalmas történelmi események voltak azok, melyek népeket zúztak szét, mozdítottak el. Ma is újra éljük ezeket. A világtörténelem színpadon új felvonást mutatnak be a darabban. A mi felismerésünk az kell, hogy legyen a múlt eseményeivel kapcsolatban: nem a saját karjuk segítette őket. Ők ezt ismerik fel, ezért mi is ki kell, hogy mondjuk: nem a fegyverem segít meg engem. A világban ma ez felér egy „istenkáromlással.” Amikor mindenki azért fegyverkezik, hogy megvédje majd magát egy ellenségtől, ki merné ezt kimondani, megállapítani? De a csata után ez a felismerés jön. Akár győztes akár vesztes. Isten népe nem bízhat másban és nem bízhatja el magát. Aki nem látja meg, hogy nem Tőle van a győzelem, az nem fogja soha Neki megköszönni. Istenünk nevét az magasztalja, aki látja, tapasztalja segítséget. Nem örömmel emlékezik vissza ebben a tanító költeményben a zsoltáros. A jelen bukásai talán éppen azt bizonyítják, hogy nem segített Isten most, tehát nincs mit megköszönni. De a történelem bizonyságtétele az, hogy nincs igazi győzelem ott, ahol nem Isten vezeti győzelemre az Ő népét.
Ránk szakadt mindez. (18a vers.) Ez a helyzet. Érezzük a súlyát. Nem tartja már vissza semmi ezt a terhet. Összenyom a súlya. Nem bírjuk emelni, kibújni alóla. De a vers második fele így szól: de nem feledtünk el Téged. A külső nyomorúság, kudarc nem ok arra, hogy Istent kihagyjuk a számításból. Bár történnek rossz dolgok, de én még továbbra is számolok Vele. A képletben sok az ismeretlen, de van egy biztos ismerős: Isten. Van, amit örököltünk. Van, amibe beleszülettünk. Van, amit mi tettünk hozzá, és talán el is rontottunk. De tudjuk azt, hogy mi a helyes. Isten szövetségében akarunk maradni. Szívünkkel is, életünkkel is. Nem akarjuk Isten nélkül élni az életünket, csak Vele. Ebben a külső környezet és események nem befolyásolhatnak. Ez egy hitvallás ma. Boldog az, aki ezt tudja és kimondja!
Nemcsak egy vesztes csata képe jelenik meg itt a háttérben, hanem egy jelenben is tartó nyomorult állapot. Közel a halál árnyéka, sakálok tanyájára űzött az Úr, naponta gyilkolnak, vágójuhoknak tekintenek. A hitben üldözött egyház képe is ez. Nem könnyü igazi keresztyénnek lenni. Félkeresztyénnek könnyebb. De megéri? Mi nem felejtettük el, ki a mi Istenünk. A földi nyomorúság csak Hozzá visz közel. Sőt minden múló perc.
Az utolsó szakasz kétségbeesett kiáltás Istenhez. Ébredj Uram! Siess! Most már nagyon szükségünk van rád. Az utolsó percben vagyunk. Mint egy páli váradalom: Jövel Uram Jézus!
Az utolsó mondat a legreménytelibb: Válts meg minket irgalmadból! A Megváltó utáni sóvárgás ott a szívem mélyén? Belekapaszkodok irgalmába? Másba nem tudok. A régi világ eseményei Isten tetteiről beszélnek. Azt szeretnénk látni. Újra átélni az ébredést, lelki megújulást. Lelkünk most a földhöz tapad, de mennyei magasságokba vágyunk. Emeljen fel az Úr! Siessen a segítségünkre! Kérjük ma mi is! Ámen
Dávid Árpád
lelkipásztor, Mezőgecse, Tiszacsoma, Nagybakta
<<< “Tégy értelmessé Igéddel!” – 2024. május 23.“Tégy értelmessé Igéddel!” – 2024. május 25. >>>
