Beszélgetés Barta Elemér missziós lelkésszel

„Isten felemelt, mert terve volt velem”

A lelkész mindenkor a gyülekezet vezetője, aki felelős a közösség lelki irányításáért. A lelkipásztor cselekedetei, mindenekelőtt erkölcsi magatartása, nemkülönben a családjáé, példaként szolgál a híveknek. Ezúttal Barta Elemér Tiszaújlakon élő missziós lelkésszel beszélgetünk elhívásról, szolgálatról, kihívásokról, családról, gyülekezetről, megmaradásról, feladatokról, reményről…

• Honnan, milyen családi háttérrel indult az élete s mi vezette a szolgálatra?
• Egy mélyen hívő református családba születtem, édesapámtól nagyon sokat hallottam Istenről, édesanyám folyton tanított, olvasta a Bibliát, emellett a keresztapám is az a Kovács Zoltán volt, aki a Keleti Baráti Kör tagja volt, s akit hitéért meghurcoltak, elítéltek. A szibériai fogságból nem térhetett haza szülőfalujába, mert Újlak határtelepülés volt, így Bégányban szolgált. Gyakran utaztam hozzá. Rám talán ő tette a legnagyobb hatást, a mélyen hívő lelkülete szinte kézzelfogható volt. Mindig is olyan szerettem volna lenni, mint ő. Nekem ő volt a példaképem, bár a szüleim is jó példaként álltak előttem. Úgy nőttem fel, hogy otthon soha nem hallottam veszekedést, rossz szót, igyekeztek mindig az Isten útjára nevelni. Mi öten voltunk testvérek, ketten korán meghaltak, hárman nőttünk fel. Én kései gyermekként születtem, édesapám majdnem 50 éves volt, édesanyám 42. Születésem után édesanyám nagyon beteg lett, már nem járt közösségbe, de a Szentírást állandóan olvasta. Vasárnaponként édesapám fogott kézen, vele mentem a templomba. Gyermekként az volt az álmom, hogy lelkész leszek. Nem tudom megfogalmazni, miért, mi váltotta ki pontosan belőlem, de később is, mindig szerettem volna prédikálni, beszélni az embereknek a szeretetről. Mert ahogy most, akkor is láttam, hogy az emberek nyomorúságban élnek, ami a szeretet hiánya miatt van.
• Hogyan alakult tovább az élete?
• Katonaság után szinte rögtön megnősültem. Sajnos ez a házasságom nem tartott sokáig, alig két és fél évig. Ezt édesanyám előre látta. Az első feleségemmel való első találkozása után azt mondta: „Kisfiam, látom, hogy nagyon szereted, de nem fogod vele leélni az életedet”. Édesanyám egyébként pár nap múlva meg is halt, úgyhogy a válásunkat nem érte meg, s a kislányunkat sem láthatta. Sajnos én sem sokáig örülhettem neki. Házasságom tönkrement, közben édesapám is meghalt. Egyedül maradtam. És egy nagyon mélypont következett az életemben. Az alkohol rabja lettem, hét évig minden az italról szólt. Nem láttam kiutat. És a legmélyebbre kellett süllyednem, hogy elgondolkozzak: engem nem erre tanítottak, én nem ezt szerettem volna. 2002. január 7-én felkiáltottam Istenhez, hogy Uram, én nem akarok tovább így élni, úgy akarok élni, mint a normális emberek, és szeretném azt a szeretetet tovább adni, amit Tőled kaptam már gyermekként. Innen indult el a változás. Az Úr egyik pillanatról a másikra kivette kezemből a poharat, és soha többé nem fogyasztottam alkoholt. Elkezdtem tiszta szívből imádkozni. Először egy feleségért. Megadta, amiért végtelenül hálás vagyok. Már három gyerekünk volt, amikor Nevetlenben egy evangelizációs héten vettem részt, melyen id. Pocsai Sándor szolgált a Jelenések könyve alapján. Egyik este hazafelé tartottunk az evangelizációról, s mintha fejen vágtak volna, Isten mindent elém hozott: nem emlékszel, te mit szerettél volna, mit mondtál? Onnantól nem volt kétség a jövőt illetően. Kerestem a lehetőséget, hogyan mehetnék el tanulni, hogy felkészültebben szolgáljam az Urat. Mert Isten megérttette velem, hogy micsoda kegyelem az, hogy egyáltalán élek. Hisz annyira elittam magam, hogy jártányi erőm nem volt. De Isten felemelt, mert terve volt velem, és elhívott, hogy menjek és tanuljak, szolgáljak. Hálás vagyok, hogy engedtem az Ő hívó szavának.
• Háromgyermekes apaként vágott neki egy új útnak, ült be az iskolapadba…
• A Sárospataki Református Teológiai Akadémiára jelentkeztem lelkészi munkatársképzésre. Sikeresen el is végeztem, majd a Debreceni Hittudományi Egyetemen folytattam a tanulmányaimat pásztorális tanácsadás és szervezetfejlesztés szakon. Amikor végeztem, elmentem a csongori misszióba – egyébként azóta is megragadok minden ilyen lehetőséget, mert szükségem van megerősödésre. A lelkésznek is állandóan töltekezni kell, mert ha egy edény kiürül, nincs mit adni… Nos, azon az alkalmon ifj. Pocsai Sándor a missziós bizottság elnökeként megszólított, hogy a püspök úrral beszéltek arról, hogy szeretnék, ha a cigánymisszióban szolgálnék, Tiszapéterfalván, Bökényben és Tivadarfalván cigány gyülekezetet plántálnék. Meg kell mondjam, akkor nagyon felháborodtam, mert korábban azt kértem az Úrtól, hogy Uram, mindenhová küldjél, csak a cigányok közé ne. Lám, Istennek van humorérzéke, és a cigányok közé küldött 2015-ben. Lejártam a táborokba, házaknál, az udvaron bibliaórákat, istentiszteleteket tartottunk. Öt évvel ezelőtt pedig Zsukovszky Miklós esperes úr keresett meg, hogy elvállalnám-e a beregszászi cigány gyülekezetben is a szolgálatot. Elvállaltam. Azóta hivatalosan a Beregi Egyházmegye kötelékébe tartozom.
• Több roma gyülekezetben szolgál, pedig csak a cigányok közé nem akart menni…
• Máig nem értem hogyan, de Isten kimunkálta bennem: szeretem a cigányokat. Pedig sokszor nem viselkednek szeretetre méltóan, mégis szeretem őket. Nekik is mondom: ez nem az én szeretetem, ez az Úr Jézus szeretete. Ezzel akar példát mutatni, hogy Ő nem személyválogató, Ő mindenkit szeret… Én hálás vagyok, hogy köztük szolgálhatok. Nem egyszerű feladat, de emberek között szolgálni sehol sem egyszerű, hisz ahányan vagyunk, annyifélék vagyunk. Azt már megtapasztaltam, hogy másként kell beszéli, prédikálni egy magyar vagy egy cigány gyülekezetben, de Isten mindig ad bölcsességet, hogy kihez hogy kell szólni.
• Tapasztal fejlődést ezekben a gyülekezetekben?
• Mi sokszor azt várjuk, azt szeretnénk, hogy a megtérés egyik pillanatról a másikra jöjjön el. Ez nem így működik. A megtérést Isten adja, az én feladatom, hogy az Úr Jézus Krisztus szeretetét továbbadjam. Dönteni senki helyett nem tudok. Én vetem a magot, az Úr meg majd megöntözi. Amikor Tiszabökényben kezdtem szolgálni, eleinte alig 2-3 ember jött el egy-egy alkalomra. Ez akkor nagyon elkeserített, de továbbra is szeretettel végeztem a szolgálatot. Mára a Glória Ifjúsági Központban kialakult egy kis missziói közösség, s 25-en, 30-an, 40-en vagyunk a hétközi istentiszteleten is, magyarok, cigányok vegyesen. Én bízom benne, hogy lesz gyümölcse a munkánknak. Már most is vannak, akik átadták életüket az Úr Jézus Krisztusnak.
• Barta Elemér nemcsak a gyülekezeteiben végez szolgálatot, de a világhálón is erőteljesen jelen van.
• Amikor a világjárvány miatt kényszerűségből be- és elzártságba kellett vonuljunk, az Úr szívemre helyezte, hogy az interneten keresztül is lehet szolgálni. 2020. március 17-én jött a szigorítás, én fél éven keresztül minden áldott este igét hirdettem a közösségi oldalon. Később áhítatokat tartottam, ezekkel ma is minden reggel találkozhatnak az érdeklődők, mert így igen sok embert el tudunk érni. És ezek hatására is vannak megtérések. Tudok is ilyenekről. Ezek pedig csodálatos pozitív élmények, megerősítenek, hogy „nem hiábavaló a ti fáradozásotok az Úrban” (1Kor 15, 58). Mindig is az volt a vágyam, hogy minél több embert elérjek, hogy missziózzak, hogy minél többeknek hirdessem Isten szeretetét, azt a szeretetet, amit én megkaptam, bár nem érdemlem meg. Most legújabban a Tik-Tokon a fiatalokat próbálom megszólítani.
• Mi a célja? Mi egy szolgálattevő legfontosabb feladata?
• Amint már eddigi beszélgetésünkből is kitűnt: minél több embert odavezetni Jézus Krisztushoz. Már többször és több helyen elmondtam, hogy nekünk egy életcélunk van: azt az Istent, azt a Krisztust bemutatni, aki megmentett minket, odavezetni az embereket Jézushoz, akinél van a megoldás minden gondjukra, bajukra. Ezt sokan nem tudják. Mert nem ismerik az Urat. Bár sokan járnak a gyülekezetekbe úgy, hogy van egy elképzelt istenképük, van egy Jézuskájuk, Istenkéjük, de magát a megváltó Krisztust nem ismerik. Nekem és a családomnak is az a célunk, hogy minél több embert odavezessünk ahhoz a kegyelem trónusához, ahol mi is megkaptuk a kegyelmet és a szeretetet.
• Többször említette, hogy a családommal együtt. Hogy alakult így, hogy együtt szolgálnak?
• Miután az Úrnak átadtam az életemet, még a hittudományi tanulmányaim előtt, de már házas ember voltam, mindig vágytam arra, hogy ott legyek, ahol szól hozzám az ige. A feleségem akkor még nem adta át az életét az Úr Jézusnak, de valószínűleg látta rajtam, hogy ez rám mennyire jó hatással van, így soha nem neheztelt. Hogy ő mikor és hogyan lett Jézus gyermeke, arról ő tudna mesélni, de végtelenül hálás vagyok, hogy már évek óta együtt szolgálunk. Ő bátorított akkor is, amikor a teológián tanultam. Három gyerek mellett nem volt könnyű, de a feleségem nem engedte, hogy feladjam. Szó nélkül viselte a terheket, vállalta a plusz feladatokat otthon. A sárospataki és debreceni tanulmányi éveim alatt volt, hogy az utolsó filléreket vittem el, ő meg itthon maradt a gyerekekkel. De Isten mindig kirendelte a mindennapit, soha nem nélkülöztek. Olyan csodálatos volt megtapasztalni, hogy Isten mindenkor gondoskodik az övéiről. A feleségem támogatása, kitartása, bizalma, hite nélkül nem tudtam volna elvégezni a tanulmányaimat. Most pedig ő hitoktatóként szolgál, de minden alkalom szervezésében is ott áll mellettem, feladatokat vállal. Láttuk például környezetünkben a sok elhagyott, magányos idős embert. Isten a szívünkre helyezte, hogy ingyenkonyhát indítsunk – Tiszabökényben a Glória Ifjúsági Központban alakítottuk ki. A semmiből kezdtük tavaly decemberben, s máig heti két alkalommal főzünk meleg ételt 20 embernek. Isten mindig kirendelte, kirendeli, amire szükségünk volt és van. Eleinte a feleségem egyedül főzött és hordta szét az ételt, most már a lányaink is besegítenek, az egyikük szívesen készít süteményt is, néha még én is sütök egy-egy kőttest. Természetesen besegítenek a gyülekezetből is néhányan, közben a sógornőm is átadta életét az Úrnak, s most ő is szolgál a gyülekezetben, a konyhán is szokott segíteni. Csodálatos dolog megélni a hitet együtt a családdal.
• És ez a gyerekek számára is természetes volt?
• Ők ebben nőttek fel. Igaz, a nagyobbik lányom akkor született, amikor még nem jártunk hitben, így neki nehezebb volt. Ezért fontos, hogy a gyermekek hívő családba szülessenek, úgy nőjenek fel. Gyermekeinknek most természetes, hogy segíteni kell, hogy nem úgy élünk, mint a világ, s lehet, hogy ezért őket társaik esetleg kigúnyolják, de tudják: ennél sokkal fontosabb az Úr Jézus Krisztusnak tetszeni.
• Ez bátorítja arra is, hogy bizonyságtételeiben megvallja idegenek előtt is, milyen mélységeket élt át?
• Én a szószékről is elmondom, nyíltan, hogy alkoholista voltam. Azért, mert Isten dicsősége az, hogy felemelt. Én magam nem voltam képes erre. Ám amikor Istenhez kiáltottam, amikor segítségül hívtam, Ő felemelt és képessé tett a szolgáltra. Sokan kérdezik tőlem, miért mondom én el ezeket. Azért, hogy tanuljanak mások a példámon. Mert ahogy én szenvedtem az alkohol rabságában, sokan vannak ma is ilyenek, s ha nekem sikerült szabadulni, nekik mért ne sikerülne?

• Hogyan érzi most magát a helyén?
• Ha egy szóval kellene válaszolnom, akkor azt mondanám: csodálatosan. Őszintén megvallom, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire fogom szeretni a rám bízottakat, s hogy ilyen boldog leszek azon a helyen, ahol most szolgálok. És őszintén mondom: nekem teljesen mindegy, kinek hirdetem az igét, cigánynak, magyarnak vagy ukránnak. Mert erre is van példa. Az Úr Jézus is azt mondja, hogy menjetek el és tegyetek tanítvánnyá minden népeket.
• A lelkész nem csak a szószéken lelkész…
• Aki csak a szószéken lelkész, az nem méltó arra, hogy Isten nevét a szájára vegye. Mert azt mondja az ige: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei atyátokat” (Mt 5, 16). Assisi Szent Ferenc azt mondta: először tegyetek bizonyságot a cselekedeteitekkel, azután a beszédetekkel, ha kérdeznek. Az életben példát kell mutatni, amiről beszélünk, azt meg is kell élnünk. Az Úr Jézus a példázatokban elmondottakat meg is élte. Ő példát mutatott. Nemcsak azt mondta, hogy szeressétek egymást, hanem úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek. És ő szeretett bennünket mindhalálig. Egy lelkésznek mindig az a kötelessége, hogy élje oda Krisztus szeretetét az emberek elé. Mert csak beszéddel nem lehet senkit sem oda vezetni az Úr Jézushoz.
• Nincs lelkészi képesítése. Elfogadták, befogadták a szolgatársak?
• Hát, sokan nem. De őszintén, én nem is vágyok erre. Én senkinek nem akarok megfelelni, senkinek nem akarok tetszeni – én egyedül az én Uramnak, az Úr Jézus Krisztusnak akarok megfelelni. Senki másnak. Persze ember vagyok, így jólesik, hogy vannak, akik elfogadnak, talán szeretnek is. De számomra a legfontosabb, hogy az Úr Jézus fogadjon el. És ő elfogadott. Mert ha nem így lenne, akkor nem emelt volna fel abból a mélységből, amibe kerültem. Persze ma is vannak problémáim, én sem vagyok tökéletes, nekem is vannak kísértéseim. És Isten ezt is megengedi, hogy ne legyünk elbizakodottak. S megengedi, hogy a legmélyebbre süllyedjünk – onnan tudunk igazán hozzá kiáltani. Én hálás vagyok azért a hét év mélységért, mert akkor volt találkozásom az Úr Jézussal. Akkor persze nem voltam hálás, akkor még zúgolódtam is, hogy miért nem vette el tőlem a poharat hamarabb. De ráébredtem: mert nem hívtam Őt segítségül. Ma pedig hálás vagyok, hogy feleségemmel, családommal együtt Istentől kérjük el minden napra az útmutatást, s együtt adhatunk hálát minden nap áldásaiért, s együtt dicsőíthetjük Őt.
• Hogy látja a mai helyzetet, s milyen jövőért imádkozik?
• Sokan sopánkodnak a mostani helyzet miatt, de én úgy hiszem, itt Kárpátalján nekünk nincs okunk a panaszra. Hisz Isten hihetetlenül gondoskodik rólunk. Körülöttünk természeti katasztrófák sújtanak, az országban háború van, de mi békességben élünk. Isten szeret bennünket. A jövőt nem ismerem. A sátánnak mindig is az volt a legnagyobb stratégiája, hogy családokat szétszakítson. Ez történik mos is. Bár a háború kitörése óta családok egyesültek. De hol? Ha megnézzük Nyugat-Európát, ott Isten már nem kell. Nekik nagyon nehéz lesz…
• Miért imádkozik mostanában? 
• Azért imádkozom, hogy minél többen találkozzanak az Úr Jézussal. S nem az számít, hogy hol, melyik országban s milyen helyzetben élünk, hanem ahogy a káténk mondja: „Akár élek, akár halok, testestől, lelkestől Jézus Krisztusé vagyok”. És ha az Úrnak átadom az életemet, lehet, hogy nem leszek gazdag, lehet, hogy nyomorúságom lesz, de ez a földi élet. Viszont ezen túl van több. Csak innen kezdődik az igazi élet. Én azért imádkozom a családommal együtt, hogy minél több emberhez el tudjuk juttatni az Isten szeretetét, és minél többen megértsék azt, hogy Jézus Krisztus nélkül semmit nem ér az egész életünk. Mert nélküle nincs jelen, nincs múlt és nincs jövő. Jézus Krisztussal van örök élet, és ez a legcsodálatosabb.

Marton Erzsébet

Névjegy:

Barta Elemér 1970. október 11-én született Tiszaújlakon. A középiskolát helyben végezte, majd magánúton a Huszti Erdészeti Technikumban szerzett faipari mérnöktechnikus diplomát. 1989 és 1991 között katonai szolgálatot teljesít. 2011–2014 között a Sárospataki Református Teológiai Akadémián lelkészi munkatárs, majd a Debreceni Hittudományi Egyetemen pásztorális tanácsadás és szervezetfejlesztés szakon végzett. 2015-től a tiszabökényi, tiszapéterfalvai, tivadarfalvai cigány gyülekezetekben szolgál, 2018-tól pedig a beregszászi roma gyülekezetben is. A Beregi Református Egyházmegye missziós lelkésze.